2013. december 31., kedd

2013 összegzésére íródott harcifüvecske

BÁRMILYEN HIBA, ALANYEGYEZTETÉS HIÁNYA A KÉPZELET SZÜLEMÉNYE…

*Times New Roman, 12p, 0,5-ös behúzás, sorkizárt; harmadéves egyetemista módi*

Üdvözlök minden erre tévedőt, elnézést, hogy nincs duplasorköz, de azért kérem szépen, ez csak egy blog. Nem ér emiatt megbuktatni! *rágja a körmét*

A múlt évi után, most is megpróbálok összehozni egy kis összefoglalót, és majdnem mindenre emlékezni, ami jó/rossz volt ebben az évben… Az a legnagyobb bajom, hogy félévekben gondolkozom, és összemosódnak az évek XD De minden esetre, egyet el tudok mondani a 2013-as évről: Nem csinálnám újra. Azt nem mondom, hogy fúj de rossz volt, mert még megembereli magát 2014 és Challenge Accepted lesz, amit jaj, nagyon nem szeretnék.
Szóval nézzük akkor… Elsőnek lehet, mint valami beújítandó szokás, megtenném azt, hogy a régi énemet kicsit lecseszem. Kis naiv bitch voltam. *megpaskolja a fejét* Hát, elég sok minden nem történt meg abból, amit ott leírtam, és rohadt szar volt az órarendem második félévben, és egy lusta disznó attitűdöt is beújítottam, amiért még a mai napig pofozás járna. *Kifújja magát*
Nos, legalábbis ez a téli félévet illette… vagy mi… tavaszi félévet.
Most az ősziben viszont valami történt, aminek nem tudok jobb nevet adni, mint egy kisebb mértékű felnövés. Bejártam az előadásaimra *nehezen lélegzik*, alig hiányoztam szemináriumokról (a legtöbbet szövegemlékekből, de most hadd ne menjek bele abba, hogy a -ban, -ben, -ba, -be, -ból, -ből honnan a francból jöttek, meg az és, és a –t tárgyrag és minden lehető borzalmak… Nem… többször nem.) Szóval igen… imperssive, my bitch impressive. Mindenesetre, ami 2013 első félévét illette, akkor történt a TAI, amiről nem fogjátok megtalálni a történetemet, mert various depression like impulzusok miatt kitöröltem egy kivételével minden sztorimat netről… Right, I had issues
Szóval, hát igen… TAI-n indultam, a tervezett sztorinak kivágtam a plotjából egy jó kilencven százalékot… De legalább időben befejeztem. Mindenesetre, a múlt évből tanulva, most csak megfigyelő leszek. Egyrészt lehetetlen, hogy pont a konzultációs héten legyen (most, hogy elhatároztam h nem akkor lesz, tuti akkor lesz :P), másrészt meg, mint BA végzős diák, inkább a szakdogámra és a jövendőbeli vizsgáimra fogok koncentrálni. Meg az MA-s felvételire. I’ve got things to do…
Ha már TAI, akkor írásfront, és egy szolid, szívszaggató sírásba kezdenék itt bele, mert hogy nem írtam semmit sem, az biztos… Vagyis ez teljesen hazugság, mert nagyon sokat írtam… De az tuti, hogy a belsőkritikusom felébredt, és aztán semmit sem enged ki a kezéből. Persze, ezen sokat segít, hogy még mindig ragaszkodom, hogy magyarul írjak, és nem angolul. Coz I’m a bad bitch. Mivel sokat nem foglalkozom az írással, ezért kijövök a gyakorlatból és csak néha kap el a lendület. Mostani társam a szenvedésben Anka volt, akinek sok-sok köszönettel tartozom, és még csak egy rajzzal háláltam meg. I’m a heartless bitch… T.T Sorry sweetie, egyszer kapsz egy Lucifert… ha nem olyan szép nőies csípőket rajzolok már…
És akkor rajz. Első nekifutásra kijelenthetem, hogy ez az év a rajzokkal volt teletömködve. Ebből a szempontból pedig két dolgot tudok megemlíteni, ami a leginspirálóbbnak bizonyult. És ezek: Muadhnait Je’andage fejedelemleányzó és Kae. Most megengedem magamnak, hogy narcisstic, heartless, bad bitch legyek, és elismerjem, hogy egész jó munkákat végeztem. (mire ezt végigtaggolom, 2014 lesz) Fúh...
Kezdjük azzal a nagyon örömteljes hírrel, hogy Kae – A démon és a papnő regényét ki fogják adni. I mean… I’m gonna die from happiness, hogy jövő ősszel dedikáltatni megyek! Ohh yiss!!! *örömtáncravetődik* Szóval igen, Kae még mindig nagyon szuper. És nagyon örültem az új sztorinak, a Karvalyszárnyon-nak, amiből sok karakter megihletett. Így született kép először a szüzesség gyűjtőjéről, az apokalipszis pettyes lovasáról, Reynirről… és innen nem tudom a pontos sorrendet, de még született kép Arinkáról (Kae blogbejegyzése, mert a PR sosem árt :P) és a két pöttöm aranyosról Shastorról ésZurvanról, akiknek a bromance-uk a… a világ legcukibb dolga. <3 Ami még Kae-hez kapcsolódik az az, hogy drága boszorkányomat, Nuriount, összehoztam Erkaival, ami miatt még mindig töröm a kezem, és szorgos önostorozásban vagyok. Fanficet is elkezdtem írni… a pinkánsabb részek megakadtak a torkomon… Szóval Kae… ha olvasol és eljutottál idáig… így is elnézést… *elbújik a sarokba sírni*
Uuuh… és igen… right… Ami a saját karaktereim háza táját illeti, folyton elfelejtem felteszegetni a képeket, de mivel van már tumblogrgerkjgnoeikblr accountom, majd oda fel-fel nyomogatom őket. Addig nézzétek meg az új tabletemmel rajzolt, életem legnagyobb rajzát. Én megvagyok vele elégedve... és életem egyik szerelme, Muadhnait van rajta… idősebben, sebek nélkül, mert egy retard vagyok, és háborús hacukában. De aztán róla van mindenféle képem, szóval majd egyszer… egyszer…
Húh… nos eljutottam ide is. Hogy is fejezzem be… ez így all cheerful volt, de azért történtek elég tragikus dolgok 2013-ban, fontos embert veszített el a család, egy kedves tanárom is elbúcsúzott a világtól, baráti kapcsolatok mentek tönkre, a legvégén majdnem… Mindegy…
Szóval, sok minden történt ebben az évben, és nagyon remélem, hogy nem lesz annyira sok gáz a következőben. Most nem csinálok listát, mert ebben az évben megtanultam azt, hogy nem ígérgetünk, meg nem fogadkozunk, amikor elég változó a természetem. De azt nagyon remélem, hogy sokat fogok rajzolni, és hogy most nyáron már végre eljutok odáig, hogy a Végzetfával is kezdjünk valamit. ;)
Erről majd hozok egy kicsi ízesítőt később, de most még csak takarja ezt 2014 köde.

Végül küldenék mindenkinek egy 30 Seconds To Mars számot, mert életem legjobb koncertjét tőlük láttam, nekik köszönhetem, hogy együtt ugrottam fel kb. 2000 emberrel egyszerre… és persze Sherlock… De nem akarjátok, hogy befanuljak, mert azt senki sem köszönné meg.

Csók mindenkinek, aki eljutott idáig!

És asszem legyőztem magam linkekben múltévhez képest. :D

Boldogságos Új Évet!!!


Ps.: Hazudtam… fogadjunk, hogy tele van hibával… hahha-ha-ha…*sír*

2013. november 17., vasárnap

Ízelítő - Részletek később

Hát, üdv minden idetévedőnek ;)

Ez csak egy gyors bejegyzés lesz, majd később fejtem ki, hogy mi is történik bizonyos történetek háza táján... It will be fun ;) Szóval akkor hoztam nektek két karaktertől egy pár választ a 100-kérdéses tesztre. Have fun, my dears!

A hölgy először:

1. Hogy hívnak? Mi a beceneved?
Muadhnait Je’andage vagyok, szolgálatodra! *meghajol a kérdező előtt, arcán széles mosoly látható* Örvendek, hogy meg ismerhetlek, és hogy a második kérdésedre válaszoljak, pár ember szólíthat Monának is, de ezt a privilégiumot ki kell érdemelni.
2. Milyen idős vagy? Mikor van a születésnapod?
Tizennyolc éves vagyok, és tavasszal fogom ünnepelni a születésnapomat.
3. Hol születtél? Hol élsz most? Hazafias vagy?
Roetweeriben születtem, és itt is élek, hiszen a család ideköt.
És igen, határozottan hazafias vagyok. * Kedvesen mosolyog, és egy kérdő pillantás után, meleg teát önt a kérdező csészéjébe, majd könnyed mozdulattal felé tol egy süteményes tálat linzerfánkokkal*
4. Kik a szüleid? (nevük, foglalkozásuk, személyiségük)
Édesapám Mundon Je’andage fejedelem. Egy kifejezetten kedves ember, aki törődik az embereivel, szeret vadászni, és természetesen kiemelkedő méadriz. *Mikor látja, hogy a kérdező nem érti a kifejezést, elnézően elmosolyodik* A méadriz fejedelmet jelent az ősi lovas klánok nyelvén. *Egy pillanatra elhallgat, miután belekortyol a teájába. Halk koccanással teszi vissza a poharat* Édesanyám Gerthnait Lisquint Je’andage.
5. Van testvéred? Ha van(nak), akkor milyen/milyenek?
Nincsenek testvéreim.
6. Mi a foglalkozásod?
Hát… foglalkozásnak lehet nevezni azt, hogy a fejedelem örököseként a várost igazgatom? *Elsomolyodik* Emellett a lovasainkat irányítom.
7. Milyen magas vagy? Mennyi a súlyod?
Elég magas vagyok ahhoz, hogy a férfiaknak ne kelljen lenéznie rám. Legalábbis a legtöbbjüknek. *Megvonja a vállát, és ápolt ujjai közé veszi a csészét* A súlyáról pedig nem illik egy hölgyet kérdezni.
8. Milyen színű a hajad? És a szemed?
Egyszer olvastam erre egy szép kifejezést… *Eltűnődik* Óh, igen. Borostyánbarna. A hajam és a szemem is, bár sok humortalan ember seszínűnek hívja.
9. Melyik fajba tartozol?
*Láthatóan meglepi a kérdés* Természetesen ember vagyok.
10. Melyik társadalmi osztályhoz tartozol?
A fejedelmekhez. Roetweeri és a Je’andage fejedelemség ní’méadrája vagyok… *Elneveti magát, amikor a kérdező újra összezavarodottan néz a papírjára* Fejedelemlány. Azt jelenti, hogy fejedelemlány.
11. Szerinted vonzó vagy? Mások szerint?
Hát… *lágyan elmosolyodik, és újra megtölti a csészéjét* Szerintem nem vagyok olyan vonzó, mint más kisasszonyok, de mások csábítónak találnak.


És az úriember:



1. Hogy hívnak? Mi a beceneved?
Lonsalquim d’Hortuage a nevem. És kifejezetten leköteleznél, ha Lonnak szólítanál.
2. Milyen idős vagy? Mikor van a születésnapod?
Múlt tél közepén töltöttem a huszonhármat.
3. Hol születtél? Hol élsz most? Hazafias vagy?
Pharsiweeriben születtem, de mostanság egy elég mozgalmas szobában töltöm a napjaimat. *Ravaszul elmosolyodik* Úgy értem fizikálisan mozgolódik sokat… *Vigyorog* Livendiveija már hosszú utat tett meg velem, mint a kapitányával, és még sokat is fog, igaz kislány… *Gyengéden megsimogatja a hajó korlátját* Egyébként a hazafiasságommal kapcsolatban csak annyit hozzátennivalóm van, hogy a hercegségünk érdekei mindig fontosabbak, mint az országé. Majd döntsd el, hogy ettől még hazafias vagyok-e vagy sem.
4. Kik a szüleid? (nevük, foglalkozásuk, személyiségük)
Drága édesanyámat Anna-Bellare Ergerli d’Hortuage-nek hívják, ő a hercegnő, és távoli rokona a királynak. Egy kedves, és nagyon lelkes úrnő, aki mindig imádta a kalóz történeteket, és valószínűleg az ő hibája, hogy én is erre adtam a fejemet. *Lágy mosolyán látszik, hogy egyáltalán nem bánja édesanyja hatását.* Az apám pedig a hercegség hercege *halkan nevet az alliteráción*, Theoquim d’Hortuage. *Megvonja a vállát* Ő már egy sokkal bonyolultabb alak… valószínűleg a rablás ennek a családnak a vérében van. De az biztos, hogy nála okosabb emberrel nem nagyon találkoztam… hacsak nem vesszük Mundon Je’andage fejedelmet.
5. Van testvéred? Ha van(nak), akkor milyen/milyenek?
Óh, sajnos nincsenek. Édesapámat elszólította a háború anyám mellől, és nem jutott több idejük… hmm… Remélem érted mire gondolok.
6. Mi a foglalkozásod?
*Megragadja a kalapját, és mélyen meghajol* Kalóz vagyok, a Livendiveija kapitánya.
7. Milyen magas vagy? Mennyi a súlyod?
Egy kicsivel magasabb vagyok az átlagosnál. *Elvigyorodik* Így legalább egy bizonyos személynek fel kell néznie rám. Testsúlyilag… hát az is átlagos.
8. Milyen színű a hajad? És a szemed?
Fekete hajam van, és a szememre azt mondják, hogy olyannyira kék, egy pillantás elég, és bármilyen frigid kisasszony szétdobja a combját előttem. *Elhallgat egy fél pillanatra.* Viszont tapasztalatból tudom, hogy nem igaz ez minden hölgyeményre.
9. Melyik fajba tartozol?
*Összevonja a szemöldökét* Ember vagyok.
10. Melyik társadalmi osztályhoz tartozol?
Kint is és bent is vagyok, mivel atyám herceggé emelt tizenhét éves koromban, és emellett még kalózkodom is.
11. Szerinted vonzó vagy? Mások szerint?
Ha rám néz egy asszony, akkor nem biztos, hogy első lélegzetvételre elcsábítom, de a másodikban már biztosan pírt csalok az arcára. Meg később egy puhább helyre is elcsalom.

Köszönjük a figyelmet! ;)





2013. augusztus 2., péntek

YAY! NYÁR!!!

*100 kérdéses kicsit lentebb... kitartást!*

Nyo hála, itt a nyár…
Hogy mi? Ja, hogy mindjárt vége?
Hát, így jártam.

Nos, minden depresszió ellenére, azért zajlik az élet. Nem úgy, mint előtte, de azért van mit aprítani.
Nem akarom cakkosra tépni a számat, mert ugye nem szoktam, de elég sok minden változott a negyedik félévem alatt. Úgy érzem, hogy bizonyos szikrák elvesztek belőlem… De élek, és ez a lényeg.

Most hoztam egy új bicht aki egy szerepjátékban fog szerepelni, és anyu már most nagyon lávingolja a kis ribancát. Idetévedőknek szeretettel ajánlom őt:

 1. Hogy hívnak? Mi a beceneved?  

Nurioun vagyok, de általában mindenki Nurinak szólít. *elvigyorodik*

 2. Milyen idős vagy? Mikor van a születésnapod?  

Húsz éves vagyok, és egy tavaszi vihar alatt születtem.

 3. Hol születtél? Hol élsz most? Hazafias vagy?  

Houremben születtem, az At’rey szekta főtemplomában, ahonnan az a ribac Sherja kiátkozott. Szóval az lennék, de nem lehetek… * kezével int, hogy menjenek tovább*

 4. Kik a szüleid? (nevük, foglalkozásuk, személyiségük)  

Anyám egy boszorkány volt, apám meg… *felélénkül a tekintete* Na, róla azt mondták, hogy valami lüke halász a szentem, akinek annyira megtetszett anyám, hogy el akarta venni feleségül. Meg a nő is beleesett, de mivel nem házasodhattak össze, ezért kiegyeztek egy gyerekben. A vége az lett, hogy amíg anyám vajúdott, apámnak ki kellett hajóznia a tengerre. Én megjöttem, ő meg soha többé nem. Gondolhatod, hogy anyám mennyire szeretett ezek után. *szarkasztikusan fúj egyet*

 5. Van testvéred? Ha van(nak), akkor milyen/milyenek?  

Szerintem azóta se születtek.

 6. Mi a foglalkozásod?  

Táncosnő vagyok, kérlek. *kihúzza magát*

 7. Milyen magas vagy? Mennyi a súlyod?  

Arr, sajnos nem elég magas, de a férfiak szeretik, hogy kicsit húsosabb vagyok. Viszont * felkapja a kezét, és megfeszíti* elég erő szorult belém, hogy pár dolgot szétkapjak. *kacsint egyet, és leengedi a karját*

 8. Milyen színű a hajad? És a szemed?  

A hajam nagyon, nagyon sötétvörös, a szemem meg aranysárga… Igazából más lenne, de a mágia megváltoztatta.

 9. Melyik fajba tartozol?  

Boszorkány vagyok… *kajánul vigyorok és kacsint* Átkozott fajta.

 10. Melyik társadalmi osztályhoz tartozol?  

Kitaszított vagyok… meg egy kicsit táncolgatok… hol lábbal is, hol csak csípőből… ha érted, hogy mire gondolok…

 11. Szerinted vonzó vagy? Mások szerint?  

Szerinted? *a kezére támaszkodik, hogy jobb rálátás nyílhasson a testére* Nagyon szoktak kedvelni… férfiak… nők… Mindenki…

 12. Hogyan öltözködsz?  

Mostanában a lehető legkevesebb ruhában, mert nagyon meleg van errefele. Szeretem az ékszereket, és általában elhalmoznak velük, akik felkérnek, hogy szórakoztassam őket. De a harsány színeket szeretem a legjobban.

 13. Van sebhelyed? Tetkód? Anyajegyed? Bármi egyedi külső tulajdonságod?  

Tetoválásaim vannak. Meg kell valahogy zabolázni a fincsi mágiát, nem? *kacag*

 14. Allergiás vagy? Szenvedsz valami betegségben? Van valami sérülésed?  

Szenvedek, de nem beteg vagyok. *elfintorodik és megdörzsöli a homlokát*

 15. Jobb vagy bal kezes vagy?  

Jobbos.

 16. Milyen a hangod?  

Mély, doromboló… *felhúzza a vállát, és csábosan mosolyog* Tetszik?

 17. Milyen a szókincsed? Hogy beszélsz általánosan? Milyen szavakat használsz?  

Szépen beszélek, mert egy táncosnőnek azért el kell bűvölnie az embereket… persze csak akkor, ha el is akar érni valamit. És én folyton akarok

 18. Sorolj fel három rád jellemző cselekvést!  

Tánc. Csábítás. Varázslat.

 19. Milyen gyakran fürdesz? Használsz parfümöt?  


Igyekszem gyakran tisztálkodni, és alkalmam is nyílik rá. Nem csak a szállásomon, de különböző paloták, helyes kis fürdőiben is. A parfümöket pedig kedvelem. Van, aki azokkal fizet, és én nem is bánom.

 20. Általában milyen képet vágsz (gyilkosan nézel, fáradtan mosolyogsz)?  

Mosolygok, vagy nevetek. Mindenen és mindenkin. *elégedetten oldalra dönti a fejét*

 21. Használsz testbeszédet? Hogyan?  

Tánc közben a testemmel közlök mindent, amit csak mondani akarok… Kecsesen, durván, vagy szelíden.

 22. Vannak gyakran használt szófordulataid? Mik?  

 A, wer’ezirr sestac.   (Óh, átkozott nővérek.)

 23. Mi a legelső emléked?  

A dajka varázsolt nekem egy arany ékszert, amit bután a Sestának adtam… De visszaszereztem.

 24. Mi a legmagasabb végzettséged? Hová jártál? Élveztél tanulni?  

Houremben tanultam mágiát, és nagyon élveztem minden egyes másodpercét.


 25. Hol tettél szert a legtöbb tudásra és képességekre?  

Két helyen gyűjtöttem a legtöbb tudást. Egyrészt Houremben, másrészt pedig a Kontinensen, egy kis barlangban. *kelletlenül elfintorodik* Egészen addig, amíg fel nem fedezték a kis zugomat.

 26. Hogy írnád le a gyermekkorodat általánosságban?  

Csalódás – mindenki részéről: anyám nem igazán szeretett, akkor pláne nem, mikor a Sesta kijelentette tizennégy éves koromban, hogy sosem leszek boszorkány.

 27. Gyerekként mi szerettél volna lenni, ha felnősz?  

A szekta erős boszorkánya… *szarkasztikusan, szinte énekelve ejti ki a szavakat*

 28. Mikor és kivel volt az első csókod?  

Valami démonnal pár nappal később, hogy Sherja Sesta elutasított. Egyébként nem emlékszem sokra. Részeg voltam, és nagyon elkeseredett.

 29. Szűz vagy? Ha nem, mikor és kivel veszítetted ez a szüzességedet?  

*összevonja a szemöldökét* Ugyanazon az éjszakán… Nem vagyok benne biztos, hogy ugyanaz a démon volt-e… Kicsit ködös, meg vérfoltos minden… és nem mind az enyém… * elgondolkozva vakarja meg a fejét* A ruhája hasonlított, bár ami a fejéből… Haha… *bájosan elmosolyodik* Következő kérdés?

 30. Van hírhedt vagy ünnepelt ősöd? Volt ez rád valamilyen hatással?  

Én, én, én…

 31. Mit tartasz az eddigi legfontosabb eseménynek az életedben?  

Akármilyen homályos is, azt amikor elveszítettem a szüzességem, és kaptam egy új lehetőséget.

 32. Mit tartasz az eddigi legnagyobb eredményednek?  

Hogy a Sesta saját tanítványaként oktatott… a rohadt ribanca.

 33. Mit bánsz a legjobban?  

Hogy nem voltam elég figyelmes, és túl gyorsan megtalálták a kis fészkemet.

 34. Mi a legkínosabb vagy legszégyenletesebb dolog, ami valaha történt veled?  

Az, amikor összetörtem anyám kedvenc porcelánját, benne a nyugati tűzporral. Három napig égőpiros foltok borítottak, mert természetesen a festékanyag rám ömlött. Mindenki rajtam röhögött.

 35. Vannak titkaid? Ha igen, mik azok?  

Titkok? Van… egy pár. Az sem túl publikus, hogy kiátkozott a Sesta – csak a szektatagok tudják, akik velünk éltek Houremben –, meg persze az, hogy nem teljesen „természetes” boszorkány vagyok. * mosolyog, de fenyegetés érződik belőle, így jobb, ha érkezik a következő kérdés*

 36. Mi volt a leggonoszabb dolog, amit valaha csináltál?

Azt hiszem az, amikor megöltem a másik nővért, aki velünk volt, mikor Sherja Sesta megtalálta a fészkemet. Úgy emlékszem egy percig rendesen sajnáltam a leányzót. Aztán már nem annyira.

 37. Mikor féltél a legjobban?  

Amikor megnyílt a föld alattam, és éreztem, hogy a feltörő szent víz marja a bőröm… Félelmetes, ha kiátkoznak… főleg így, hogy azóta egy pillanatra sem nyugodtam meg. És nem is fogok.

 38. Utaztál már valaha is külföldre? Ha igen, hová?  

Egy ideje vándorolok, mivel nem térhetek haza.

 39. Melyik nemhez vonzódsz?  

Számít az valamit?

 40. Alapvetően optimista vagy, vagy pesszimista?  

Ez milyen kérdés? *kacag* Kiátkoztak… szerinted milyen lehetek?

 41. Hiszel a fensőbb hatalomban? Ha igen, akkor melyikben?  

Hát… *forgatja a szemét* hiszek a Sestában, mert rohadtul kicsapott a szektából. Meg persze At’reyben, az első boszorkányban, akiből istennő lett.

 42. Hiszel a túlvilágban?  

*tekintete elsötétül és vicsorogni kezd* Hiszek. Ez az egyik legnagyobb problémám…

 43. Mitől rettegsz a legjobban?  

Mint előbb említettem, a túlvilágtól… vagyis pontosabban attól, hogy sosem kerülhetek majd oda. *kelletlenül elmosolyodik* Tapasztalat.

 44. Mitől jössz dühbe? Mitől leszel szomorú? Boldog? Miért?  

Dühbe általában a szektatagoktól jövök. Szomorú nem nagyon vagyok… viszont annál nyugtalanabb, mert nem lelhetek rá sehol sem, csak a templomunkban… és bármerre is járok, oda nem térhetek be, kivéve, ha pár kilométerrel odébb akarok magamhoz térni. Úgy 100-200 eddig a rekordom.

Boldogság: Alkohol és szex.

 45. Az emberek alapvetően gonoszok vagy jók?  

Már megint egy olyan kérdés, aminek tökre nincs értelme. Ezt most direkt csinálod? *integet a kezével, hogy jobb lesz továbbmenni*

 46. Milyen a politikai nézeted? Mi a vallásod?  

Politika… pff… Vallás meg, ha figyeltél volna, akkor feltűnik, hogy At’rey szektatag vagyok… vagyis hivatalosan csak voltam, de a hitet nehéz megváltoztatni. Főleg, hogy folyton tapasztalom.

 47. Mit gondolsz a szerencsejátékról, hazugságról, lopásról, gyilkolásról?  

Szórakoztatóak.

 48. Milyen messzire mész el, hogy megvédd a saját véleményed?  

*lágyan mosolyog, oldalra ejti a fejét, és már tudja a kérdező, hogy jobb, ha felteszi a következő kérdést*

 49. Mennyit ér neked a pénz?  

Sokat, bármit el lehet vele intézni. *a körmét nézegeti* Hárman már elég határozottan érezték, hogy mire vagyok vele képes.

 50.Szerinted mi a legszörnyűbb dolog, amit egy ember elkövethet?  

Az, hogy egy szerencsétlen gyereknek azt mondja sosem lehet boszorkány belőle. Utána meg az, hogy kiátkozza. *dühösen csapja le a kezét, és int a fejével, hogy folytassák*

 51. Hiszel abban, hogy néha fel kell magunkat áldozni a fensőbb jóért?  

*újabb pillantás, ami a folytatást sürgeti*

 52. Hiszel az igaz szerelemben, és a lelki társban?  

Óh, kérlek… *sóhajt egy nagyot* Következő.

 53. Babonás vagy?  

Természetesen.

 54. Mennyire tartod tiszteletben mások hitét, véleményét?  

A hitet… nem bántjuk. A vélemény… az már képlékeny.

 55. Mennyire mutatod ki az érzéseidet? Megosztod a gondolataidat másokkal?  

Veled éppen beszélgetek, nem? *idegesen fúj egyet, és lemondóan ingatja a fejét*

 56. Előítéletes vagy?  

Nem, de kezdek az lenni.

 57. Ki a legfontosabb ember az életedben? Miért?  

Sherja Sesta… Mert megátkozott, és emiatt örökre szenvedni fogok. És ezt úgy értem, hogy amíg létezik a világ. Én itt leszek, ő meg boldogan reinkarnálódgat. De semmi gond, egyszer még megbánja.

 58. Kit tisztelsz a legjobban? Kit a legkevésbé? Miért?  

Az a megtiszteltetés illeti Sherját, hogy ezt a két pozíciót ő foglalja el. És hogy miért? Mert erős és gyönyörű. *elgondolkozik* Óh, bocs… az előzővel együtt már három helye van.

 59. Létezik valaki különleges az életedben? Ki?  

És itt a negyedik.

 60. Sok barátod van? Ki a legjobb barátod?  

Barátok… mire jók azok? Ha láttad volna, hogy hogy néztek rám, mikor a Sesta elátkozott… *élesen kacag*

 61. Hogy viselkedsz a veled egy nembe tartozókkal?  

Ha nem nővérek, akkor kedves vagyok. Ha igen… akkor nagyon nem.

 62. Hogy viselkedsz veled ellenkező nembe tartozókkal?  

Igyekszem mindent megtenni, hogy elnyerjem a figyelmüket.

 63. Voltál már szerelmes? Ha igen, mondd el, mi történt.  

Nem, nem voltam még szerelmes. Nem is igen akarok az lenni. *elfintorodik, és megvonja a vállát* Szex. Annyi nekem bőven elég.

 64. Mi az eseted?  

Gyakorlatilag mindenki. Ha nem, akkor az alkohol rásegít, hogy ne érezzem annyira kielégítetlennek magam.

 65. Milyen közel állsz a családodhoz?  

*Forgatja a szemét, és áthatóan néz az interjúvolóra*

 66. Szeretnél megházasodni, családot, gyereke(ke)t?  

*Elégedetlenül ciccent*

 67. Vitázol az emberekkel, vagy inkább kerülöd a konfliktust?  

Velem senki sem vitázik… Ha mégis, akkor mindig nekem lesz igazam…

 68. Beszélő vagy hallgató vagy?  

Szeretek csicseregni.

 69. Mennyi időbe telik, hogy megbízzál valakiben?  

*kelletlenül nevet, és int, hogy menjenek tovább*

 70. Haragtartó vagy?  

Óh, nagyon. És bosszúálló.

 71. Vezéregyéniség vagy?  

Vannak varázslatok, amitől hihetetlen jó vezér leszek… Igaz, akkor másoknak nincs túl sok akarata… *kacag*

 72. Szereted a csapatmunkát?  

Talán… *megvonja a vállát* Mielőtt kivágott a Sesta, szerettem.

 73. Milyen jól fejezed ki magad?  

Jól, nagyon jól.

 74. Mennyi idő alatt ítélsz meg másokat?  

Hát… *végignéz a kérdezőn, és rosszindulatúan elmosolyodik, de nem válaszol*

 75. Érdekel mit gondolnak rólad mások?  

Kit nem érdekel, hogy mit gondolnak róla mások?

 76. Vannak ellenségeid? Miért az ellenségeid?  

Gyakorlatilag az egész szekta az ellenségem. És már föntebb említettem, hogy miért.

 77. Mi a kedvenc időtöltésed? Színed? Kajád?  

Táncolás, ivás, szex. Színekben a harsányakat szeretem, mert a bőrömhöz azok illenek. Étel… hát inkább a gyümölcsöket szeretem.

 78. Hogyan szórakozol? Melyik művészeti ágat szereted?  

Nagyon jól szórakozom rajtad… *hátraveti a fejét és úgy nevet* Jaj, kedves, hát, ha eddig nem vetted volna észre, hogy táncos vagyok, akkor nem segíthetek sokat.

 79. Dohányzol/iszol/kurvázol/drogozol? Miért vagy miért nem?  

Kurválkodom, dohányt csak néha szívok, az alkoholt szeretem, de a bódító szerekkel is szívesen játszom. De azokkal csak néha… és általában mások italába keverem. Hogy miért? Mert roppant magányos, és nyugtalan vagyok, ebben a nagy, kegyetlen világban. *összecsücsöríti az ajkát*

 80. Hogyan töltesz el egy tipikus szombat estét?  

Két esetet tudok elképzelni: vagy egy vacsorán szórakoztatok, vagy a várost járom és bérgyilkosokat keresek. De a vége úgy is az, hogy iszom egy picit és megdugnak.

 81. Mi a féltve dédelgetett álmod?  

*elhúzza a száját, és megdörzsöli a karját* Nem akarok átkozott lenni.

 82. Mennyi ideig tudsz figyelni?  

Nagyon sokáig. Meglepődnél rajta.

 83. Sokat nevetsz? Mit tartasz viccesnek?  

Nagyon sokat nevetek, és főleg téged tartalak most viccesnek… *kaján vigyorral nézi a kérdezőt*

 84. Hogy lehet megdöbbenteni/megsérteni téged?  

Hát, azzal meg tudnál döbbenteni, ha hirtelen valami döggé átváltoznál… Megsérteni meg… elég nehéz. Persze egy ember ebben nagyon jó… A, wer’ezir Sesta Sherja.

 85. Hogyan bírod a stresszt?  

Az elején – mármint közvetlenül a kiátkozás után – rosszul bírtam. Most már elviselhető… de így is néha eljár a kezem, ha szektatagot látok.

 86. Sportos vagy? Melyik művészeti ágban vagy jó?  

T-á-n-c-o-l-o-k, drágám… *lemondóan sóhajt* Téged sem az eszedért szeretnek, mi?

 87. Szereted az állatokat? És a gyerekeket?  

*fúj egyet, és int a fejével, hogy jöjjön a következő kérdés*

 88. Spontán vagy, vagy előre tervezel?  

Mindkettő. Hol ilyen, hol olyan.

 89. Mik a rigolyáid?  

A szekta nővérei.

 90. Miben vagy a legjobb? Miben a leggyengébb?  

Mágiában és táncban nagyon jó vagyok. Gyenge? A türelem nem kenyerem, de enyém az örökkévalóság… *nevet*

 91. Ha valamit megváltoztathatnál magadon, mi lenne az?  

*elgondolkozva néz maga elé* Igyekeznék mindent megtenni, hogy ne bukjak le a kis démonáldozataimmal… Vagy született boszorkány szeretnék lenni.

 92. Alapvetően nyílt vagy, vagy magadba forduló?  

*nevet, és kiölti a nyelvét* Szerinted?

 93. Szereted magad?  

*kelletlenül mosolyog, és várakozón néz*

 94. Van napirended? Hogy érint, ha megzavarnak benne?  

Nincs napirendem, és szeretem, ha megzavar egy-egy felkérés, vagy potya ital, vagy potya farok… *elgondolkozik* vagy egy lelkes száj… *gonoszkásan vigyorog*

 95. Mi az a cél, amit el akarsz érni a következő hat hónapban? És az életedben?  

Hat hónapra nincs semmi konkrét, de életemben sok mindent szeretnék. Sherja Sesta halálát, persze előtte azt, hogy levegye rólam az átkot… Emellett persze szeretnék megtanulni pár olyan varázslatot, amivel távolról is hatalmas pusztítást vihetek véghez.

 96. Hogy látod magad öt év múlva? Tíz év múlva? Húsz év múlva?  

Remélhetőleg diadalmasan.

 97. Ha választhatsz, hogy szeretnél meghalni?  

Békében… *elréved* De erre nincs túl sok esély.

 98. Mire szeretnéd, ha emlékeznének veled kapcsolatban miután meghaltál?  

Mindenre *elszántan csillog a szeme* a nevemre, a tetteimre… és azt akarom, hogy rettegjenek.

 99. Melyik három szóval tudnád magad a legjobban leírni?  

Boszorkány. Táncosnő. Veszély.

 100. Melyik három szóval írnának le mások?  

Nurioun. Átkozott. Démongyilkos.

2012. december 31., hétfő

Just for fun…




Kicsit megmozgatott a Imagine-es fészbúkcsportban zajló összefoglaló írás, szóval, úgy gondoltam, hogy én is belefogok. (Háh, ezt senki nem bétázza le… annyi vesszőhibát rakok bele, amennyit akarok! Háh! :D) Először azt hittem, hogy nem fogok én semmi említésre méltót felsorolni, de ahogy olvasgattam a többiekét, úgy rá kellett jönnöm, hogy bizony van itt mit megemlíteni. [amikor elkezdtem nem tudtam még, hogy 3 oldal lesz X'D] Nem is húzom tovább az időt, jöjjön aminek jönnie kell.

Visszatekintés:

Az év kezdése nekem összefolyik a 2011-es évvel, hiszen akkor kezdtem meg az egyetemet, és egy sulis év azért két évbe is belelóg, de kezdjük akkor onnan. Első vizsgaidőszakom. Maga a megpróbáltatás nem volt olyan nagy, túlélhető, viszont egészségben beköszöntött egy elég sötét korszak.
Egy betegség miatt - ami nagyon hajazott az ájulós betegségemre anno 2011ből - egyik nap képtelen voltam leutazni Debrecenbe, és sajnos ez traumatikus élménynek mutatkozott. Egy idő után már leküzdöttem, tényleg beteg voltam, de az egyszer csak véget ér. Viszont, később újra belecsókolt az arcomba, és onnantól kezdve egyszerűen nem tudtam buszra ülni. De ami a legrosszabb volt, hogy a normális életemet is megnehezítette. Szenvedtem, volt egy éjszaka, amikor bőgve ültem egyedül az albérletben, mert már nem bírtam tovább a gyomromban dúló fájdalmat. [visszatérek ennek a lezárására, de előtte még vannak dolgok, amik ezzel együtt érkeztek]
Ám, ezzel egy időben megtettem egy dolgoz, amit már nagyon régóta vártam: visszatértem az Imagine-re. Háh, lol… Esküszöm, hogy most bekönnyeztem. Ha jár erre valaki közületek, millió csók! :D Szóval, akkor összeszedem magam, egy fél pillanat. *átvált egy másik zeneszámra* Húh… Jöjjön akkor az Imagine kitárgyalása. Először is: első húzásom a regisztrálás után a fórum meglátogatása volt, ami talán életem egyik legjobb lépése volt. Első lépésben összeismerkedtem KyraWolffal, akivel a barátságunk azóta is tart, és béta-bétázott szerepcserénk után, most, igaz, inkább tesztolvasó vagyok, de még mindig tartjuk a mi kis kapcsolatunkat. Az már csak az én szerencsém, hogy ilyen erős bétába nyúltam bele. Egyes e-mailek után úgy éreztem, hogy azonnal sírva fogok a sarokban heverni. Ekkor dúdolgattam magamban a dalocskát: You make me wanna die, I’ll never be good enough. De mégsem tudtam rá haragudni, szeretem én ezt a kis dögöt, még ha minden egyes mondatomhoz legalább két oldalas kommentárt főzött, hogy mennyire gázak. És tudjátok mit? Teljesen igaza volt. Kellett egy ember, aki jól pofán nyom, és megmutatja, hogy valamit nagyon nem csinálok jól. Ezt először maga az Imagine tette meg.
Én kis buta jöttem az AFSen – magamhoz viszonyítva – sikeres Theatre Playemmel, és sorra kaptam az elutasító méleket, hogy nem jó a dolog. Ekkor ismertem föl, hogy én még kicsi vagyok ahhoz, hogy publikáljak, így elhagytam az oldalt. És most visszatértem. Ennyi a tévelygésből, már 2012-re koncentrálok. :D Szóval, Kira nagy segítségének köszönhetően elkezdtem fejlődni. Először elindult egy vérfarkasos sztori, ami „agyonbétázottság” miatt még mindig megíratlanul hever a gépen. Egyszer majdcsak eljön az ideje! Azt hiszem, hogy mindeközben jöttem össze Kae DéPéjével. Hát fúúh…
Na, az igen. Nem csak egy szuper történetet ismertem meg, hanem egy szuper írót is. Sőt, még az is kiderült rólam, hogy spammer szinten írom a kritikákat/hozzászólásokat, de istenem, ez is hozzám tartozik. Egyszerűen nem tudom magamba tartani az örömömet. Nagyon megkedveltem Kae-t is, és a világát, ami már a valóságban is kísért, hiszen az új autónknak LYR lett a rendszáma, aminek szinte örülök is, mert legalább nem KAI. Hál’ az égnek! :D
Kae-ről áttérve, vagyis Kae hatására viszont elkezdett megszületni az én saját kis világom. Pontosabban két világom. Felbátorított arra, hogy megpróbálkozzam az alkotás ezen különleges kis részével, amire bizony hajlottam is, mivel mindig is szűknek éreztem én Európát, Amerikát, és így tovább. Ennek a szülésnek az első lépése az volt, hogy elkezdtem megírni az Masquerade-et.
Életemben először tapasztaltam meg azt, hogy mennyire szórakoztató vallást alapítani, és hogy milyen izgalmas is kontinenseket összegyúrni a képzelet erejével. És itt kell megemlítenem azt is, hogy az Imagine-nek hála (lassan drinkig game-et lehet alakítani abból, hogy hányszor említem meg az Imagine-t a bejegyzésben XD), kezdett megszületni ImmoDea is. Ez nem csak a mazsis felhasználót jelenti, hanem azt is, aki belőlem lett. Szóval, ImmoDea megalakult, aki rájött, hogy nem akar folyton csinos kis hölgyekkel dolgozni, így a Masquerade-ben Muadhnait Je’andage kapta meg a főszerepet, akinek én is elismerem, hogy nem bírtam megjegyezni a nevét, de azóta meg már reflexesen jön a kezemre a dolog. Mona egy szuper karakter… Nem magamat akarom tömjénezni, de egyszerűen nem tehetek róla... A kisasszony egyik kedvenc karakteremmé lépett elő, és folyton meg tud lepni, hogy mennyire kis szilárd akarata van, és mennyire nem tűri, hogy teljesen én irányítsam. Akaratos ribantz, de éppen ez a jó benne. Szintén Masquerade-es karakter Randy, akit az olvasók nagy százaléka sokkal jobban kedvel, mint a kiszemelt férfifőszereplőt, de istenem… nem mindenki szeretheti a szemét kalózokat. *megvonja a vállát*
Fúh… igen… Na, akkor csapongás folytatásaképp jöjjön az, hogy egészség, mert már körülbelül jövünk a tavaszi időszakra. Szóval, mint előbb említettem jönni kezdett ImmoDea, aki először hányingeresen, hasfájósan dobbantott be – mint egy igazi csecsemő [hasfájás szempontjából] –, de nem csak személyiségi alakulást idézett elő, hanem alakit is. Ugyanis a gyomor és lelkiproblémák kiküszöböléseképp nekiálltam a 90 napos diétának. Ez talán a 2012es év legnagyobb achievmentje. 17kilót fogytam, amivel nem csak egy ruhaszámot sikerült leküzdeni, hanem a gyomor problémáim is sokat javultak, de az utazási betegségem nem akart annyira megszűnni – bár sokat mérséklődött.
Így köszöntött rám a nyár, aminek nem feltétlenül örvendtem, de az élet is nekiállt kikúrálni. Kezdődött egy oda-vissza 8 órás Szlovákiai buszúttal. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a 4-4 órát mozdulatlanul ültem végig a buszon (kivéve vissza, amikor el-elbóbiskoltam). De megérte, mert nem lettem rosszul. Az utazás szép volt, megérte kimenni…
A Imagine-es karrierem is szépen csorgott tovább, felkerültek a Short Fiction Writingos novelláim, a TAI, az Apróságok… Elvárásaimmal ellentétben viszont a nyár megállásra kényszerített az írás szempontjából. Először jött letörőnek a nyelvi alapvizsgám első sikertelensége, ami akkor nem lett volna nagy lelkitörés, ha azok a modulok, amiből megbuktattak, azok a szemináriumi tárgyaim között nem 5-ösre sikerültek volna. De ezen is túl kellett esni. Emiatt is jött rám egy artblock, de ami a legjobbat nyomott rajtam, az a Spanyolországi kirándulás volt – annak ellenére, hogy kúlul hangzik, ku**ára nem volt az X’D –, a maga 26órás oda, 24 vissza buszútjával maga a pokol. Főleg, ha az ember lánya akkor utazási beteg. Ugyanakkor, ezen a ponton szabadultam meg a lelkinyavalyától. Anyummal egy este kis bőgés után, megfejtettük lelkem rögös útjainak néhányát, két napra lejártuk a bőrt a talpamról, de megérte. Újra élveztem az életet, és az összes kriptahangulatom megszűnt. Jó, néha még mindig vannak gyomorfájós napjaim, de már tudom, hogy nem utazási betegségem volt, hanem valamilyen furcsa pánikbetegségem. Levetkőztem, és annak ellenére, hogy mennyire hisztisen vettem az első kanyarokat, úgy érzem, hogy hero lettem.
További boldogság az ott folytatódott, hogy elmentem a MazsiTalira. Jaj, ehhez hozzá tartozik, hogy még a mazsikarrier elején kiderült, hogy Luc velem egy évfolyamon van, Iso-t meg követtem a sulikban… Szóval akkor MazsiTali. Egy hatalmas nagy buli, még ha elég antiszoc is voltam (utólag is elnézést, még azért akkor küzdöttem a gyomrommal, és nem voltam biztos magamban). Csodás élőben is látni azokat, akikkel beszélget az ember a weben… Még ha előtte gyomorgörcsöm is volt, és álmomban a mazsitali az nálunk rendeződött… XD Végre találkoztam élőben Kae-vel és Kirával is, oké, őket csak azért emelem ki, mert 1. Kae-nél fanultam el, Kirával meg nagyon jóba kerültünk. :D De a többieket is nagy élmény volt látni… Amit viszont nagyon sajnáltam, az az, hogy a későbbiekre nem tudtam elmenni a suli miatt, de azért majd a jövőben mindenképpen beiktatom. :D
Ezt megkoronázandóan, megírtam Az Istennő elárult zafírját, és amellett, hogy végre született valami, amit én is értékelhetőnek vettem – dobpergés – Kirának is tetszett. Kishíján leájultam a kanapéról, amikor küldött egy sms-t hogy most olvassa, és hogy mennyire tetszik neki. Talán életem legnagyobb dicséretének minősült ez a dolog. Koronának mellé jött, hogy ösztöndíjat kaptam. YAY for me! :D
A nyár után jön az ősz – Rebecca Black stílusban –, és egy lelkivilágápoló mozzanatként albérletet váltottam, és az egyedüllét helyett a társas életet választottam. Most négy leányzóval lakom együtt, akik mind tündérek, ördögiek, amennyire csak lehet. Imádom az én kis babáimat, és annyira hálás vagyok nekik, hogy vannak nekem. Nem is tudom igazán kifejezni… Azt hiszem, hogy csak nekik köszönhetem, hogy ezt a félévet eddig túléltem. Nagyon kemény volt, az anglisztika-magyar szak kombó nagyon erős együtt, majdnem hogy emberevő, de ezért van az egyetem, hogy megfelelően felpróbáljon mindenkit. Jó sok pofozást kaptam, sokszor éjszakáztam, és sokszor morogtam amiatt, hogy mennyi még a dolgom, de megérdemeltem. Fel kell ráznom magam, bár az is biztos, hogy nagyon várom a következő félévet. Remélhetőleg nem lesz ennyire elcseszett, mint amilyen ez volt. Ha mégis… akkor majd még több sütit eszünk a többiekkel esténként.
Ami viszont – a csajok mellett – nagyon élvezetesnek mutatkozik, az az aikido. Mindig is akartam harcművészetet tanulni, és egyik barátnőm felhívása nagyon is jól jött, amikor a figyelmembe ajánlotta az aikido-t. Amellett, hogy mindenki nagyon kedves, sokat lehet tanulni belőle, nem csak a tatamin, és az önvédelem terén, hanem magában a mindennapi életben is. Emellett ez is segít abban, hogy karban tartsam az új súlyomat. Minden egyes hetemet megmentették az edzések, és a világ minden pénzéért sem hagynám abba a küszködős órákat. Még ha utána volt olyan is, hogy nem tudtam egyik oldalamon aludni.
Hát, lassacskán el is értünk az év végére… Remélem nem lehetett követni! Mondjátok, hogy nem! Meg azt is, hogy nem olvastátok végig ;) :P És ezzel meg is kezdődik viszont az előretekintés.

Előretekintés, amit több részre osztok:

Suli:
– Viszonylag sikeres vizsgákról álmodom… *____*
– A tavaszi félévben sokkal jobb órarendet fogok összeállítani. Még ha ezért valakinek 100 forintos kattintásbért kell majd fizetnem, mert én mindig valamit elrontok.
– Jobban beosztom az időmet.

Imagine:
– Folytatni akarom a történeteimet
– Az Istennő elárult zafírjának a folytatásával is akarok haladni
– Történelmet fogok alkotni! Már ami a világaimat illeti… :D
– Megint szeretnék TAI-zni.
– Aktívabb akarok lenni, mert nem igaz, hogy egy fél órát nem tudok szakítani legalább erre a szuper kis oldalra, és az ő embereire

Egyéb:
– Folytatódnak az aikido edzések, mert azok olyan epicek
– Időt akarok szakítani legalább a rajzolásra a következő félévben
– Akkor is megnézzük azokat a filmeket a csajokkal, amiket kinéztünk


OMG!
Mennyire sokat írtam! Rekord! Rekord!! :D És nem is kellett annyira sok idő hozzá…
Nos, ez így összességében, ami történt velem ebben az évben, és pár célom, amit el akarok érni majd a jövőben. Előre is gratula, aki eljut egyszer a bejegyzés végére. Haha… sok sikert! :D

Boldog Új Évet!

ImmoDea

Ps.: Nézzenek oda... Hát nem teli tűzdeltem linkekkel? Never mind!